Tudósítás a 4. Kenyérlelke fesztiválról

Fesztivál-sorozatom negyedik részében, jó szokásomhoz híven, meg szeretném osztani veletek a világ egyik legjobb  embergyűléséről az impresszióimat, hátha kedvet csinálok másoknak is a soron következő fesztiválon való részvételhez, aminek bennfentességem okán tudom is a pontos időpontját. Az pedig 2019. augusztus 20-adika lesz.

Oázis születik

Tehát a Kenyérlelke.
Szokatlan és egyedi jelenség. Leginkább a 30-as évek Gyöngyösbokréta-mozgalmához tudnám hasonlítani.
Ahogy Mike Zakowski amerikai sztárpék, nem mellesleg kenyérlelke-zsűritag fogalmazott: “Sehol nem láttam még a világban hasonló megmozdulást, versengést, ami a MOM parkbélihez fogható lenne.” Elsősorban arra utalt köszöntőjében, hogy ilyen fokú koncentráció, és ilyen magas versenytermék színvonal az amatőr kategóriában, mint hazánkban, sehol máshol nem tetten érhető.
Továbbgondolva: lehet, hogy már megint egy Hungarikum van születőben?
Ez lenne ám az igazi csoda, ebben az elsivárosodó, elembertelenedő világban.
Végre egy oázis, amiben megpihenve feltöltekezhet a magam fajta ötvenes a soron következő év  további lehetetlen küldetéseihez.

Elöregedő társadalom

Ja, igen, erről akartam még beszélni. Egy dolog nagyon zavart: szinte csak csupa húszas éveiben lubickoló fiatal jelent meg a népi gyűlésen.  Igazolatlanul hiányoztak a negyvenesek, az ötvenesek, és a hatvan-hetvenesek. Pedig tudnunk kell, hogy aktivitásukat figyelembe véve ezek a csoportok erősen felülreprezentáltak a netes kenyeres közösségekben. Ide miért nem jöttek el?
(Én szeretem a huszonéveseket. Félre ne értsetek!)

A korosztálybővítés- és  a belterjesség elkerülése érdekében javaslom pl., hogy a jövő évi fesztivált próbálják a szervezők levinni mondjuk Szegedre, vagy az Orczy-parkba. Kíváncsi lennék, mennyiben változna a közönség, ill. a versenyzők kor- és társadalmi összetétele.

De visszatérve a fesztivál méltatásához.

Ezt már tavaly is leírtam

Csak elismeréssel és ámulattal tudok szólni a szervezésről, Vajda József pékmester, ötletgazda, bonyolító ténykedéséről, és stábja embert próbáló munkájáról. Egy olyan közösségi megmozdulást hoztak létre, ami túlmutat minden haszonelvűségen, gyermek- és emberbarát,  és hovatovább, még mindig ingyenes. (Na jó, az eldobós tányéros egytálétel 2200, de nem kötelező vétel.)


Örvendeztem, amikor a profi pékek versenyének helyezettjei között sok új névvel találkoztam. Végre megtört az ezer éves átok, születnek újak, jobbnál-jobb pékségek állnak lábra, és alkotnak maradandót,  nem feledve a történelemcsinálókat (Pipacs, Bazsalikom, Pékműhely, Zsák Liszt, no és az Artizán, aki nem mellesleg idén minden kenyeres trófeát vitt).

A Kenyérlelke face oldalán szépen felsorolják a szervezők a kategória-győzteseket, ezzel is megspórolva nekem sok-sok leütést, ezért én most megtehetem, hogy csak egy-két szívemnek különösen kedves nyertesről beszéljek, akiknek személye talán nektek sem közömbös.

Kedvenceim

Itt van mindjárt az Alma Nomad Bakery. Pékség kategóriában croissantban ők győzedelmeskedtek. Róluk azért emlékezzünk meg, mert nagyon bájos emberek testesítik meg a pékséget. Spanyol fiú, magyar lány, két vándorló lélek, akik autodidakta módon sajátították el a pékmesterséget és vitték tökélyre a croissant-készítést. Ők nagyon megmelengették a szívemet.

De aki igazán lélekkel töltötte meg számomra a mai eseményt, Ő az “amatőr” kategória évek óta győzelmet-győzelemre halmozó nyertese –  Zapletál-Dikó Mariann.  (Tavaly ugyanígy éreztem Thurányi Kata iránt is, de mivel Ő nagyot nyert akkor, idén már zsűriznie kellett szegénynek, ezért most nem versenyezhetett.)

Régóta figyelem ténykedését, szerénysége, szakmai alázata, elszántsága minden rejtőzködő tálentum számára példaértékű lehet. Ő az a típus, aki nem csinál hiúsági kérdést se győzelemből, se vereségből, hanem aki – amint arra a díjátadón is utalt köszönőbeszédében – nem tesz mást évről-évre, mint hétről-hétre végtelen türelemmel gyakorol, gyakorol, gyakorol, és a végén, az eredményhirdetésnél, ha nem mondják a nevét, nevet egyet, ha mondják, akkor meg mosolyog.

Mariann méltatása által azt szeretném elérni, hogy felbátorítsam, tettekre buzdítsam mindazon tehetséges háziasszonyokat, háziembereket, akik bár nem szeretik a versengést, méltók lennének arra, hogy süssenek jobbnál-jobb pékárukat, és hogy ők legyenek a következő évek “amatőr szakmai” utánpótlása.

Zárszó

Az évről-évre mind nagyobb tömegeket mozgósító, és távoli országok sztárpékjeit is  mind nagyobb számban hazánkba csalogató rendezvény mára kinőtte jelenlegi kereteit.
Talán nem csak egy vízió az amit előre tekintve most látni vélek: a Kenyérlelke fesztivál hamarosan országos rendezvénysorozattá fejlődik.
Én ezért szurkolok.
Hajrá vidék!

Galéria:

 


Várom a hozzászólásodat!

Az email-címed nem válik publikussá, és nem használjuk fel gonosz dolgokra.

*