Augusztus 20-át hogyan is lehetne – a jó kenyér elvakult szerelmeseként – méltóbban megünnepelni, mint azzal, hogy olyan kiváló emberek között töltöm el a napot, akik gyermeki rácsodálkozással tudnak egy jól megsütött kenyér fölé hajolni, sóvár pillantásaikkal nem a lányokat, hanem a vekniket stírölik, akik hevesen gesztikulálva vitáznak arról, hogy kovász vagy előtészta került-e a kenyérbe, és akik ha leülnek az asztalhoz, ottfelejtik magukat a jó társaság kedvéért akár egy egész délutánon át.
Nekem ma megadatott az a szerencse, hogy így ünnepelhettem az Államalapítás és az új kenyér ünnepét. Ott lehettem a Kenyér Lelke fesztiválon, ahol profik és amatőrök az idő peremén kívül kerülve megálltak egy kicsit, hogy összemérjék tudásukat 5 kategóriában, kenyértől a bagettig. Jó alkalom volt ez arra is, hogy társasági eseménnyé emeljük a kulturált kenyérfogyasztást, és hogy megmutassuk ország-világ előtt: vannak tehetségeink és eredményeink ezen a területen is.
Molnár B. Tamás találóan fogalmazott akkor, amikor az első körös kenyérkóstolás után a zsűri többi tagjával egyetemben ocsúdni kezdett a fergeteges ízélményekből: „végre visszatért a kenyér hosszas emigrációjából”. És mi ott voltunk az ünnepélyes bevonuláson.
Most pedig, az unalmas tájleírások helyett, jöjjenek a tények. Csak röviden, mintha haditudósítást írnék a frontról:
Vajda József mert nagyot álmodni. Maga köré gyűjtött mindenkit, aki sütött már valaha valami jót. Kézműves pékeket, lelkes háziasszonyokat, leányokat, yuppie-kat és tiszteletreméltó urakat.
A zsűriben tobzódtunk világhírű séfekben, ott volt Limara, neves blogírók, gasztronauták, sok jó ember, aki a kenyérről valaha is szólt már legalább egy szeretetteli szót.
Közel 100 veknit kóstoltunk végig, mondanom sem kell, hogy a fehér kenyér kategóriában vonult fel a legtöbb termék. De örvendetesen sok jó teljes kiőrlésű kenyér is nevezett.
Egyetlen bánatom, hogy croissantból gyenge volt a felhozatal, egyedül a Pékműhely sütött minőséget, de azt meg elsózták, bár nem halt bele senki.
Bagettben jövünk fel, de túlzásba azért nem kell esni, mert nincs kulturája a bagettfogyasztásnak itthon, úgy ahogy a belvároson túl a croissanténak sincs. Helyette jövőre jöjjön a kakaós csiga, a kalács, a kifli és a ciabatta (ja, hogy az nem magyar)!
Ezúton is gratulálok minden indulónak, legfőképp azért, mert volt mersze megmutatni tudása legjavát az arra érdemes közönségnek és a zsűrinek.
Találkozunk jövőre!
