Kóstolgatjuk: à table! pékség

à table!Már megint rosszkor voltam, jó helyen.
Olyan ez a pékség nekem, mint az egyszeri menyasszony a boldog vőlegénynek. Gyönyörű, üde, friss, csábító, de a csókja hervatag. Nincs jó kedve. Unott. Morgós.
Hát így jártam én kérem szépen az ország egyetlen valamirevaló francia pékségének két ikonikus pékárujával és a kiszolgáló személyzettel, ígyebbül mint a szépreményű mátka a jövendőbelijével.

Én

Én egy tisztességes vidéki munkás-paraszt család gyermeke vagyok. Még őrzöm magamban paraszti felmenőim darabosságát és a felsőbb osztályokkal szembeni előítéleteit, kisebbrendűségi érzését. Városi földműves lelkem mindig összeszorul, ha átlépem a Duna vonalát, és dolgomat végzem a budai oldalon. Ilyenkor elkeseredetten nyugtázom, hogy Kispest még mindig messzebb van Budától, mint Gyurcsány Orbántól. Az én középosztályom nem az a középosztály, hiába kapaszkodtam ki a tyúklétrán a szabad ég alá.
Továbbá, az én általam bírt ár- és életszínvonal sem ugyanaz, mint amit ez a környék rámkényszerít.
Az az ár, amitől még jól érzem magam – nos, azon túl kezdődik az à table!
Persze attól még lehet jó és tisztességes egy hely, hogy nekem drága. Sőt, kell is, hogy az legyen. Azt viszont sajnálom, hogy a magamfajtánál is ésszerűbben gazdálkodó embernek nem jut csak a teszkós szeletelt kenyér és annak sleppje. Legfeljebb ünnepnapon vesz valami ehetőt. Mondjuk az à table!-ben.

(Hajaj. Hogy fogok így pártatlan véleményt mondani, ha már a búbánattól felhorzsolódott az orrom a térdemen…)

Én és az à table!

A fentiek fényében érthető és sejthető, hogy milyen érzésekkel léptem át a néhai Moszkva tér tőszomszédságában, a piactól leheletnyire leledző, francia pékség, az à table! küszöbét.

Bizony mondom néktek: úgy mentem be oda, hogy reméltem, minimum belehalok az ott átélt kulináris élvezetekbe. Elképzeltem, amint szépecskén veszek bagettet és croissant, a misztikus francia párost, és kihallgatom majd, miről beszélnek Ők ketten, mitől olyan jó a francia pékáru, és mit kell még tanulnom ahhoz, hogy kismiskából franciska lehessen belőlem.

Az első pofon rögtön belépésem után csattant. Két hölgy árult pult mögül. Közönyük bevilágította  a pékárutól zsúfolt, kicsinyke üzletszerű előteret. Miközben mámorban fuldokolva válogattam a pult szebbnél-szebb pékárui közül, diskuráltak, le se tojtak, de megtűrtek és nem fintorogtak, pedig el kél ám a segítség a magukat francia nyelven kellető ínyencségek között! Földönkívüli turistaként feltettem néhány bátortalan kérdést az ismeretlen sütik mibenlétét illetően, de úgy éreztem, terhükre vagyok, így gyorsan letettem barátkozási terveimről, és sietve választottam azok közül, amiket ismertem, és ki mertem mondani a nevüket.
“Croissant és bagett.”
Fizettem. Rengeteget. Aztán magyar turista ki, jobbra el.

(Csak halkan sóhajtom el magam: hol van ilyenkor a Butter Brothers főúrja, aki elém toppanva ajánlja a legfrissebb áruját? Hol van a franciás báj, a kemence melege, 1 kedves szó, 2 mosoly és 3 óra csendes örömkönnyezés? Nekem egyik sem jutott ezen a napon. És tudom, hogy erről is én tehetek. Budán a pesti gyerek.)

Vége a nyavajgásnak, lesújt a pallos

Rosszkedvű bevezetés után, szakszerű folytatás, és csakis a célszemély megfigyelése, vegyi elemzése.

2. pofon: croissant

Croissant a kínpadon Félretéve minden érzelmet, nézzük a száraz tényeket:

 

 

 

  1. Illata mennyei, élénk vaj- és citromillat lengedez.
  2. Teste formás, méretes, vágyik a harapás után. Én is vágyok rá, hogy végre valahára összeroppanthassam a csontjait.
  3. De ez a példány bizony nem akar roppanni, állott, petyhüdt, puha. Nagyon fáj.
  4. Örömtelen a belseje, vajtól szalonnás a közepe.
  5. Íze hosszan megmarad, kellemes, és nem hajlandó elárulni magát. Van benne valami szörnyen izgató, citromos?, rózsavizes? felhang, de nem tudok rájönni, hogy mi lehet az.

Békülékeny puszi: bagett

Bagett a kifutónSzerelmem a bagett. A francia bagett. Nagyon vártam, hogy hiteles forrásból jussak végre egy egyedhez. Ez most meg is történt. Első randinak megfelelt.

 

 

  1. Illata kemencés sült falusi kenyéré. Formája csinos, héja gusztusos, lisztes, bevágott, de nem túlnyílt. Ropogóssága elveszett, nem volt már friss.
  2. Bélzete könnyű, fehér, hatalmas lyukakkal és kráterekkel szabdalt, tapintásra kissé száraz.
  3. Íze hibátlan, nem sós, és épp annyira édeskés, mint a búzaszem maga.
  4. Másnap is őrzi bájait.

Ha nem lett volna állott a tészta, a héját érné részemről a legtöbb dícséret. Így viszont csak a bélzetet tudom méltatni, de azt nagyon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:

  1. Kedves Csaba!
    A szociológiai pillanatkép az írásod elején és a bolti jelenet igazán szórakoztató volt, élveztem! További jó kóstolgatást! Bandi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük