Mandulás-banános kenyérkoszorú

Mandulás-banános kenyérkeEz a bagel ihlette, uralkodó sós, rejtőzködő édes ízű kenyérke már első kóstolásra kedvenc receptté lépett elő, sok nagy öreget letiporva a dobogós helyekről. A recept rendhagyó módon, édes péksüteményekbe illő hozzávalókkal operál, mégis, a végeredmény kellemesen fűszeres, sós kenyéríz lesz. Gusztusos szendvicsvariációkat készíthetünk belőle, ha megéri a következő asztali étkezést.

KenyérálarcMi  bírja rá az embert arra, hogy többnyire cukrász- és édes péksüteményekben  szereplő hozzávalókat tegyen egy alapvetően konzervatív kenyérreceptbe?
Egyrészt a kísérletezőkedv,  a meghökkentő és új ízkombinációk kikísérletezésének vágya, másrészt pedig, a praktikusság. A banán, a krumplihoz hasonlóan sokáig frissen, nyirkosan tartja a tésztát, és fényessé, ropogóssá teszi a héjat. A mandula pedig teljes kiőrlésű szín- és ízvilágot ad a bélzetnek. Magas kalóriatartalma is vonzó lehet azok számára, akik például kamasz fiuknak szeretnének olyan szendvicset csomagolni tízóraira, ami amellett, hogy egészséges, ad elegendő muníciót a nap hátralévő részére.

Ha meg kívánjuk lepni szeretteinket valami egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor nyugtalanítóan „olyan más” ízélménnyel, bátran vágjunk bele. És el ne áruljuk nekik, hogy mi van a receptben, úgysem fogják (egykönnyen) kitalálni!

Elkészítési útmutató

Hozzávalók 4 db 12 dkg-os kenyérkéhez

  • 20 dkg BL80 liszt
  • 10 dkg félfogós búza rétesliszt
  • 4 g élesztő
  • 2 dl víz
  • 7 g só
  • 10 dkg banán
  • 2 dkg mandulabél
  • 5 szem egész dió

Praktikák

Nem elírás: tényleg csak 4 g élesztő kell a tésztához. Ha adunk neki elég időt, lufivá fújja a tésztánkat.

Dió őrzi a lyukatA dió csak helykitöltő szerepet játszik a történetben, nem engedi a kelő tészta közepét összezáródni. Sütés után kikerül a kenyérből. Kis fantáziával választhatunk helyette ehetővé sülő helykitöltőket is (mint pl. sütőtök labdacsok, banánkarikák, répahengerek, kisméretű vöröshagymák, stb.).

 

Jól áll a tésztának a tetejére szórt zöldbors, vagy a belesütött fenyőmag.

Ne essünk kétségbe az extrém lágy tésztától. Spaklival, tortalapáttal, erősen lisztezett deszkán forgassuk, hajtogassuk. Arra viszont vigyázzunk, hogy túl sok lisztet már ne vegyen fel, mert galuska ízű lesz a kenyér bele.

Kevéssé érett banánt használjunk, hogy keményítőtartalma még érezhető legyen.

A mandulát ne hántoljuk, a darálékba kerülő héj azt az illúziót és ízélményt fogja kelteni, hogy teljes kiőrlésű liszttel dolgozunk.

Elkészítés

  1. Készítsünk gyorskovászt: szitáljunk tálba 10 dkg BL80-as lisztet, majd keverjük össze a 2 dl hideg vízben oldott élesztővel. Lefóliázva, szobahőmérsékleten érleljük, habosítsuk fel mintegy 2 óra alatt.
  2. Miután beért a kovászunk, öntsük hozzá  a többi hozzávalót is (a banánt pürésítve, a mandulabelet darálva).
  3. Dagasszuk alákapkodva, puffogtatva 5-10 percig. Ragacsos marad mindvégig. Ne vágjuk ki a kukába. Éppen olyan lesz, mint az elrontott majonéz.
  4. Csalódottan tegyük félre lefóliázva, másfél órára.
  5. Lisztezett deszkára folyassuk ki, és spaklival, tortalapáttal forgassuk, hajtogassuk át néhányszor. A deszkán pihentessük további 90 percig, lefóliázva.
  6. Ezt követően újabb forgatás következik, majd könnyed pofozgatás, igazgatás mindaddig, amíg egy 20×20 cm-es lapot nem kapunk. Vágjuk 4 felé. Ha szükséges, nyújtsuk addig, amíg 10 centis nem lesz minden oldala.
  7. Forgassuk meg liszben, majd sodorjuk fel szorosan, és csavarjuk meg, mint a mosott ruhát centrifugálás helyett. Ezt követően hajtsuk karikába, és csippentsük-forrasszuk össze a két végét.
  8. A sütőlapon mindegyik közepébe illesszünk egy helykitöltőt. Ha az egész diónál maradunk, akkor vajazzuk be őket, hogy sütés után könnyedén kinyomhassuk a kész kenyérből.
  9. Lefóliázva 2 órát kelesszük.
  10. Liszttel meghintjük, majd 250 ℃-os, gőzös sütőben sokkoljuk 5 percig, ami után további 15 perc alatt, 200 fokon készre sütjük.
  11. A nyers tésztát a sütőbe helyezés előtt és az első 5 perc után is lespricceljük hideg vízzel.
  12. Ha elkészült, a sütőlapról hamarjában rácsra helyezzük, ill. kinyomkodjuk belőle a diókat.

[print-me title=”Recept nyomtatása”] Nyomtass ki!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük