Alig egy hónapja nyitotta meg pékségét (Péklány pékség) Zeliska Orsi és férje, Csaba, és én máris betoppantam hozzájuk egy kis kóstolóra kedvenc inkvizítor-klubom neves tagjaival – a családommal.
Gyerekeim kíméletlen ítészek. Nem egy ízlésforradalmár egyik sem, de nagyon őszinték. Gondoltam, mögéjük bújva, velük takarózva megúszhatok egy olyan tesztelést, amelyben a barátaim munkáját kell minősítenem.
Péklány a végeken
Orsi, a legtöbb hazai kézműves pékhez hasonlóan pályaelhagyóként került a kézműves szakmába. Irodai állást hagyott maga mögött egy kis hajnali kelegetésért, levezető délutáni söprögetésért, köztes órákban tejes ládányi tésztákkal való zsonglőrködésért, naphosszat dagasztásért cserébe. Rápillantva a fenti – kissé homályosra sikerült képre – gondolom az olvasónak is az ugrik be, mint nekem, akkor és ott a pékségben: nem a leányok álma válik valóra egy ilyen életképen. Legalábbis nem mindegyiké.
Kemény iparosmunka a pékeké. Jó ha adatik heti néhány óra, amikor a mester kiléphet a mindennapi robotból, és kísérleti laborrá alakíthatja át műhelyét, és élhet hobbijának: a kreatív sütésnek. Szerintem ezt a ritmust Orsi már az első pillanattól kedve jól elkapta, pék társával napról-napra előrukkol valami újdonsággal, különleges ajándékkal, csapatot épít, besegít, kisegít, felpörget, belassít.
Másik nehézségnek látom, hogy a Balaton „fölé” húzódó péklányainknak (Péklány, Búzalelke) évről-évre meg kell küzdenie a szezonalitással. A böjti hónapok egyhangúságát váltó nyári nyaralóinvázió nagy kihívások elé állítja őket, ellentétben a Fővárosban működő pékségekkel, ahol viszonylag kiegyensúlyozott a terhelés.
A vidék-főváros párhuzamnál maradva: további probléma lehet még az inspiráló szakmai környezet hiánya, az elszakítottság-érzés, a kisebb vásárlóerő, a konzervatívabb ízlésvilág is. Nem szeretnék ez utóbbi kijelentésemmel senkit sem megbántani. Engesztelésül had valljam meg, hogy én sem igazán szeretek a kiflin és a fehér kenyéren kívül semmi mást. Nem szégyen ez. Környezeti hatás.
Csak elismerő szavakkal tudok szólni azokról a pékekről, akik a Budapest táblától kijjebb is mernek vállalkozni. Ők igazi forradalmárok. A jelen pillanatban is még születésnapos kézműves pékipar fő ünnepeltjei. Hamarosan a nagyobb vásárlóerővel rendelkező vidéki régiókból megérkeznek a szegényebb városok utcáira, piacaira is ezek az emberek, és elkezdenek élményszámba menő pékárukat gyártani. Megérdemelné már a vidék a minőségi kenyeret.
Péklány pékség
Otthonos, családi ebédlő hangulatát idéző beltere azonnal rabul ejtett. Bensőségességét részben az adja, hogy az üvegfal mögött dolgozó pékek asztala a kiszolgáló tér felé néz, ezért szinte az összes vásárló megkapja a maga kis saját bejáratú mosolyát, integetését a mestertől. Az ünnepélyességet fokozza az ízléses berendezés, az impozáns kávégép, a teák és a kávé soha le nem csengő illata, és az a semmihez nem fogható élmény (mondjuk ezt nem én éltem meg a csapatból), hogy országosan is egyedülálló módon itt a pultban fiúk szolgálnak ki.
Vajon mit rejt a pult mélye?
Jogos kérdés. Érkezésünk hírére Orsi már délelőtt félretett néhány terméket, amit a pult alatt rejtegetett, nehogy felvásárolják az éhező helybeliek. Persze nem maradtunk volna éhen akkor sem, ha elfelejtkezik rólunk, hiszen a műhely álló nap üzemel, folyamatosan ontja magából a pékárut, ami rendre el is fogy a nap végére.
Nagyon gazdag pakkot kaptunk, még Pestre érve is volt érintetlen termék a zacskóban.
Ami újdonságként hatott, az a pesti pékségektől aktuálisan eltérő termékkör volt. Mint ahogy fentebb is írtam, itt a konzervatívabb ízlésű vásárlók a hagyományos formákat-ízeket keresik. Bukta, túrós batyu, muffin, kalács, alapkenyér adta a kínálat javát, de természetesen kisebb elhajlásokra is találtunk utalásokat. Ezek közül a croissant volt az, ami nyomot hagyott bennem és a tökmagos kenyér. A kenyér Vajda Józsi korai kovászosait idézi, amiért velem ellentétben mindenki más rajong. Nekem kissé kötött ennek a típusnak a bélzete, és rágós a héja, de ez az én hibám, tudom. Nekem az alföldi parasztkenyér az etalon, már csak ezért is szégyen velem tesztekre járni.
A kifli viszont hibátlan volt, a ribizlis-túrós bukta rafinált, emlékezetes alkotás, a babkát a fiam úgy ette meg, hogy egyszer sem nézett fel belőle.
Végítélet
A Péklány pékség egy tökéletes hely. Szépen érik, mint a jó kovász. Orsi néhány év alatt eljutott oda, ahová sokaknak egy évtized is kevés volt. Épp ezért figyelnie kell, nehogy túlgyorsuljon. És ha néha mégis úgy érzi majd pályája során, hogy korábban érkezett meg valahová, biztos vagyok benne, hogy meg fogja hallani azt a belső hangot, ami szigorú ítészként, folyton zsémbelő, elégedetlenkedő gonosz mostohaként meg-megállásra ösztönzi majd.
A Facebookon is fent vagyok, sőt van ott egy remek Ki Mit Süt csoportunk is. És itt is hozzászólhatsz – olyan magányosnak érzem magam a saját oldalamon. Kérdezz, adj tanácsot, oszd meg élményeidet!
Kóstolgatom az Instagramot, kérlek, nézz be hozzám oda is!
