Alig egy hónapja nyitotta meg pékségét Zeliska Orsi és férje, Csaba, és én máris betoppantam hozzájuk egy kis kóstolóra kedvenc inkvizítor-klubom neves tagjaival – a családommal.
Gyerekeim kíméletlen ítészek. Nem egy ízlésforradalmár egyik sem, de nagyon őszinték. Gondoltam, mögéjük bújva, velük takarózva megúszhatok egy olyan tesztelést, amelyben a barátaim munkáját kell minősítenem.
Régi adósságomat törlesztem ezzel az írásommal. Pedig már a tavalyi Kenyér lelke fesztiválon feltűnt nekem – egy, a Pest-Budai pékúri társaságban akkor még újoncnak számító ember – Fekete Gergő, de nem jártam utána, hogy honnan jött, hová tart. Nem is érdeklődtem a péksége felől mindaddig, amíg a napokban meg nem láttam Vajda Józsival, a nevezetes Pékműhely tulajával ölelkezni egy Facebook postban.
A kép láttán azonnal kijózanodtam jótékony esti kábultságomból. (Józsiról tudvalevő ugyanis, hogy szigorú ítész, csak a jobbnak vélt pékekkel szelfizik.)
Másnap össze is kaptam a motyómat, irány a city, abban is a Hold utca, hogy mielőbb végére járjak a dolognak. tovább »
Az utóbbi 1-2 évben örvendetes módon megszaporodtak a jó könyvek a gasztropolcsoron (bár még minden másodikat Stáhl Judit jegyzi, azért javul az arány). A kenyeres könyvek jó része már nem csak kenyérsütő géphez íródott hervasztó művecske, hanem külföldi kézműves pékek magyar nyelven, igényes külsővel, gazdag tartalommal, merész receptúrákkal kidolgozott műremekei.
Széles a választék, az ember azt se tudja, hogy hova kapjon amikor hirtelen felindulásból meg akar sütni pl. egy szimpla fehér kenyeret, vagy ne adj Isten bepróbálkozna a bagettel (kimondani is tereh), és nem találja a horváthilonában.
Jelen írásomban az általam ismert, az utóbbi 5 évben megjelent péksütemények- és kenyerek elkészítésével foglalkozó magyar nyelvű szakirodalmat veszem górcső alá, segítve ezzel a kezdő háziasszonyok, gyakorló konyhatündérek, profi pékek életét, választását. tovább »
A budapesti belváros külső karéján jártam a minap. Az Apáczai Csere János utca elején, a híd lábánál, rémísztően barátságtalan környéken.
Kikötői hangulatot idéz a szürke Duna-csatorna mentén húzódó utca, angyalarcú orosz és arab bölcsészektől, könyvtárosoktól és műanyag fröccsöntött nyugati turistáktól hemzseg a környék, Bukarest, Brassó, Moszkva képe sejlik fel, majd a Marriott hotel gigantikus betonszarkofágja adja meg a kegyelemdöfést.
Itt, ebben a lelketlen miliőben éli világát a Jacques Liszt pékség. Egy hely, amelynek felkeresése mindig jóleső érzéssel tölt el. Dacol a jelennel, visszarepít az időben, gyerekkori emlékekkel, ízekkel, illatokkal kereskedik. Nincs elszállva magától, árai kegyesek, ízei egyediek.
Ide néztem be az imént. Tegnap. tovább »
Egy igazán nagy falat.
Mert nem csak hogy nehéz, egyenesen lehetetlen, öngyilkos vállalkozás átfogó képet nyújtani egy ilyen hatalmas hálózat működéséről, termékeiről. Nem is teszek rá kísérletet, hogy a Lipóti mindahány franchise üzletét meglátogassam. Nincs is értelme, hiszen a megannyi üzlet mind más és más köldököt szív: az országban számos olyan sütőüzem van, ahol Lipóti sül, és csak az Isten tudja, hogy melyiknek ki szállít.
Emiatt úgy döntöttem a közelmúltban, hogy ez esetben is a jól bevált protokoll szerint járok el: fogom magam, elmegyek a legközelebbi üzletbe, szimpátia alapon veszek pár apró pékárut és egy vekni kenyeret, megstírölöm az eladólányokat, mindent megeszek, és mindebből levonok (a családommal kiegészült zsűri tagjaként) messzemenő következtetéseket. tovább »
Napok, hetek, hónapok múltak ki szép sorjában anélkül, hogy kijöttem volna végre valahára, a nagy dérrel-durral beharangozott vajteszt eredményével. Pedig megvan ám, csak nem jutott eszembe, hogy megírjam.
Most végre törlesztem adósságomat.
Emlékeztetőül: tavaly, egy szép koraőszi vasárnapon indítottam 10 hazai forgalmazású vaj tesztjét. Egy-egy darabkájukat kikockázva kiraktam szobahőmérsékletre avasodni, a maradékot pedig kisütöttem, ill. nyersen kóstoltam. tovább »
A Neten megjelent cikkek és hírek azt bizonyítják, hogy jelentős véleménykülönbségek feszülnek egymásnak fogyasztók és gyártók között a Magyarországon forgalmazott lisztek-pékáruk minőségét illetően.
A 13 legnagyobb sütőipari cég egyesülésének oldalán megjelent nyílt levél is arról tanúskodik, hogy hangyabolyba lép az, aki kritikát fogalmaz meg a hazai pékipari termékekkel kapcsolatban. tovább »
Aki járt már a Butter Brothers-ben, hamar rá fog érezni, hogy a két cégnek van némi köze egymáshoz. A Pékműhely szakmai páholy, hovatovább egyfajta génbank, ahol a jóféle pékeket klónozzák, és telehintik velük a feltört magyar ugart, hogy had’ hajtson ki mindenfelé ehető kenyér és kakaós csiga formájában, ebben az ízektől elszokott kis országban.
Butteréknél már teszteltem, és a Pékműhelyben is vásároltam a napokban, ráadásul kétszer is. (Muszáj volt visszamennem, ugyanis az első randevúm nem sikerült valami fényesen. Pótvizsgázniuk kellett.) tovább »
Már megint rosszkor voltam, jó helyen.
Olyan ez a pékség nekem, mint az egyszeri menyasszony a boldog vőlegénynek. Gyönyörű, üde, friss, csábító, de a csókja hervatag. Nincs jó kedve. Unott. Morgós.
Hát így jártam én kérem szépen az ország egyetlen valamirevaló francia pékségének két ikonikus pékárujával és a kiszolgáló személyzettel, ígyebbül mint a szépreményű mátka a jövendőbelijével. tovább »
Sorra nyitnak a kézműves pékségek szerte az országban. Örvendetes. Vadászom rájuk, mint szomjas alkoholista a non-stopra éjjelente.
Minap Butterék pesti pékségében próbálkoztam. Lehet, hogy rosszkor kanyarodtam arra?
Azóta dúlnak bennem az érzelmek.
Előre kijelentem: nincs nagy baj. Mert ha nem is minden ízlett, minden ízélményt felülírt a Krúdy korát idéző antik hangulat (és itt nem az enteriőrre gondolok). tovább »