Egy igazán nagy falat.
Mert nem csak hogy nehéz, egyenesen lehetetlen, öngyilkos vállalkozás átfogó képet nyújtani egy ilyen hatalmas hálózat működéséről, termékeiről. Nem is teszek rá kísérletet, hogy a Lipóti mindahány franchise üzletét meglátogassam. Nincs is értelme, hiszen a megannyi üzlet mind más és más köldököt szív: az országban számos olyan sütőüzem van, ahol Lipóti sül, és csak az Isten tudja, hogy melyiknek ki szállít.
Emiatt úgy döntöttem a közelmúltban, hogy ez esetben is a jól bevált protokoll szerint járok el: fogom magam, elmegyek a legközelebbi üzletbe, szimpátia alapon veszek pár apró pékárut és egy vekni kenyeret, megstírölöm az eladólányokat, mindent megeszek, és mindebből levonok (a családommal kiegészült zsűri tagjaként) messzemenő következtetéseket.
A helyszín
Budapest-Zugló határmezsgyéjén, a Thököly út – Hermina út kereszteződésében, a frissen nyílott üzletben élénk a forgalom a nap minden órájában. Tágas, gusztusos eladó- és vendégtér várja a vásárlókat. Illatanyagokban szegényebb mint a kézműves pékségek legtöbbje, de ezt elnézzük neki, mert nem helyben készülnek a kenyerek.
A kínálat a jól megszokott, bőséges, változatos, zavarba ejtő. Túl sok az áru, nehéz ilyenkor nem gondolni a Tescora. A slágertermékek hamar kifogynak, alapkenyerekből viszont kitart a készlet késő délutánig.
Régről ismert kenyeret választok, az erdélyi pityókásat, pékáruból pedig a mindörökké kakaós csigát és a merjünk nagyok lenni brióst. Mivel másféle csigavonalban tekeredő tészta nincs a boltban, maradok veszteg.
Hamar sorra kerülök, kikérem az árut, kedves mosollyal fizetnek a pénzemért, ill. mert kellőképpen gyors vagyok. ( Itt aztán nincs idő a páciensre, olyan ez mint az SZTK fogászat a hetvenes években: ha nem megfelelő pillanatban tátottam, rásegítettek). Mindezek ellenére jó benyomásokkal távozom, a békebeli hangulat, a szép lányok és az otthonos enteriőr marasztalna, de oldalba vág egy retikül, haladni kell, gyorsan eszmélek, és kilépek a városba.
Tetemrehívás
Briós
- Látványa lekötelez. Termetes darab. Enyhén karamellizálódott cukorral gazdagon megszórt, aranysárgára pirult héj, neutrális illat.
- Merev, szikkadt, kissé foszlós bélzet, felfújt tészta, zsiradékban és tojásban szegény, ízekben ugyancsak (gyorsan lecseng harapás után, nincs kalácsos íz).
- Gyenge, szupermarket minőség, hamar kiszárad, élvezhetetlenné válik.
- Juliska szereti, Boldinak megfájdul tőle a feje, szülők hárítják, messzire tolják maguktól.
Kakaós csiga
- Egy fokkal sem jobb minőség, és bár a kakaós massza ízlik, hamar eltelít, émelyít.
- A tészta zsíros, nehéz, szalonnás, kifelé porlik, befelé sületlen.
- Csak frissen vállalható.
- Juliska rajongva várja, de a felénél lefagy, nem bír vele, nem azt adja mint a Butter Brothers vagy a Pékműhely csigája – csalódott. Zsuzsa nem eszik édességeket, engem pedig kétségbe ejt, hiába megfelelő a kakaós massza/tészta aránya, a tészta nehéz, kovászos.
Pityókás kenyér
Nem mindegy, hogy mikor veszem, viszont még nem jöttem rá, hogy mikor vegyem. Változó a minősége. Éppen ezért most nem csak a teszteléshez vásárolt példányt véleményezem, hanem átlagolok, ill. a sikerültebb veknikre emlékezem.
- Csúcskenyér: benne van a kovász, benne a krumpli, a rengeteg idő.
- Zsíros, nyirkos tészta, sárga, ideálisan szellős, kissé robusztus bélzet.
- Illata erőteljes, édes, burgonyás.
- Íze hosszan cseng le, harapásra visszarúg.
- Kenyér még harmadnap is.
- Héja hol agyonsült, hol hervatag, burgonyától visszapuhult, de édes, zamatos.
- Gyerekeknek nem okoz katarzist, pain paillasse rajongók, szellős tészta pártiak. Zsuzsa kedvelte, nekem csak frissen nagy élmény, másnap pirítva fogy el.
Ez annyi mint…
Tettetett naivitással bemutattam a két végletet.
Tisztában vagyok vele, hogy csak nekem lenne nehéz ezzel a kis hibával együtt élnem, a Lipótinak jól láthatóan nem árt meg a péksütemények alacsony nívója. (Véleményem további kóstolásokra is alapozom.)
Nem lehet nem észrevenni, hogy hihetetlenül nagy a kontraszt. Túl jók a kenyerei ahhoz, hogy ennyi gyenge, közepes minőségű péksütit tegyen le melléjük. Tudom, hogy a „gazdaságosan előállított” apró pékáru hozza a hasznot, de a Lipóti van olyan helyzetben, hogy kínálhatna prémium termékeket is (amilyenek például a paleo termékei). Az emberek ki vannak éhezve a minőségre.
És nem mentség az, hogy nagyon jók az árai. Legyenek kevésbé versenyképesek a plázaárakkal, a márka megengedhetné magának.
Nem akarok rosszat egy szépen feljövő magyar cégnek, aki értelmes dologgal, emberek etetésével foglalkozik. Sőt, azt kívánom a Lipótinak, hogy élve a hálózat adta határtalan versenyelőnyével, mielőbb szorítsa ki a gagyi pékségeket az országból, és kezdjen el sütni aranysárga zsemléket, igazi vajas kifliket, krémes kuglófokat, foszlós francia briósokat, és szabaduljon meg a múlt sötét árnyaitól (+ a margarintól) mindörökre.
