Kóstolgatjuk: Jacques Liszt pékség

Misi a pékA budapesti belváros külső karéján jártam a minap. Az Apáczai Csere János utca elején, a híd lábánál, rémísztően barátságtalan környéken.
Kikötői hangulatot idéz a szürke Duna-csatorna mentén húzódó utca, angyalarcú orosz és arab bölcsészektől, könyvtárosoktól és műanyag fröccsöntött nyugati turistáktól hemzseg a környék, Bukarest, Brassó, Moszkva képe sejlik fel, majd a Marriott hotel gigantikus betonszarkofágja adja meg a kegyelemdöfést.
Itt, ebben a lelketlen miliőben éli világát a Jacques Liszt pékség. Egy hely, amelynek felkeresése mindig jóleső érzéssel tölt el. Dacol a jelennel, visszarepít az időben, gyerekkori emlékekkel, ízekkel, illatokkal kereskedik. Nincs elszállva magától, árai kegyesek, ízei egyediek.

Ide néztem be az imént. Tegnap.

Benézés

Odabent “messziről jött”, nem péknek tanult emberek sütik a pékárut. Ne csodálkozzunk. Lassan már ez van minden valamirevaló helyen. Közgazdászok, irodalmárok, jogászok, agrármérnökök, gyógypedagógusok. A szakma az ő kezeik közt kezd új testet ölteni. Már begyúrták a gólemet. Nincs visszaút.

Ugyanakkor nagyon szomorú, hogy kevés kivételtől eltekintve a kézműves pékek legtöbbje nem az itthoni alapképzésen kapta az inspirációt és a muníciót – a mesterségbeli tudást. Erről sem ők tehetnek.

Összegzés

Már az elején összegzek, mielőtt elfelejteném:  Liszt úr péksége ár/érték arányban mindenkit beelőz, és olasz kenyér fronton sem tudok itthon jobbat náluk.
Kevésbé kitörő lelkesedéssel harapok rá a  péksüteményeikre, és bár nem fizettek ennek a PR cikknek a megjelenéséért, pedig 5 millió igazán nem lett volna sok érte, még így is kénytelen-kelletlen ki kell jelentenem, hogy itt is megvan a dobogós helyezés.

Csak azért lőttem már le elején a poént, hogy nyugodt szívvel ostorozhassam a továbbiakban a kóstolt termékeket.  Bár csak háromféle harapnivalót veszek górcső alá jelen cikkemben, azért nem először kóstolok náluk, van élményem bőven.

Felebarátaim

Kakaós csiga

Magyar ember kakaós csigában (kcs-faktor) méri a pékáruk minőségét.
Éppen ezért volt fontos számomra, hogy az általam újabban már kevésbé preferált kcs-t is monitorozzam Lisztéknél.

Nézzük, mire jutottam az itt vásárolt példányokkal:

  1. A tészta egynemű, nem esik szét leveleire, de nem is tömör, túlkelt.
  2. A rétegek vékonyak, a kanyarulatok sűrűek, közöttük a kakaós massza jól helyezkedik.
  3. Olajat, margarint nem érzek. Nem porlik, nem rágós, szájpadlásra nem gyógyul fel.
  4. Plusz pont a sósságért. Első csiga életemben, aminek van sós utóíze. Felüdít.
  5. A külső abroncs is tele van izgalmakkal. Ropogós, habkönnyű.
  6. A kakaós töltelék enyhén kesernyés, nem émelyít. Nem folyt szét alant.
  7. Méretre hatalmas.
  8. Ára kicsit magas.

Tejes kifli

Minek vettem kiflit, nem tudom. Nem is szeretem. Csak a vajasat. Vagy ez az volt? Akkor ezt is szerettem. De nem vett le a lábamról:

  1. Túl könnyű, levegős.
  2. Letekerhető, aranybarnára sült, nem porlik és robban összenyomásra, szépen enged, ruganyos.
  3. Íze édeskés, de nem erőteljes, határozott. Sótlan.
  4. Illata búzáé, visszafogott.
  5. Kissé drága.

Ciabatta

Az eddigi legjobb ciabatta amit valaha is ettem idehaza (pedig nem is egy minden ízében igaz ciabatta volt).

  1. Magas savfokú, erőteljes kovászízű. Ennyiben nem ciabatta.
  2. Szép forma, túlsült héj, ami órák múlva is roppan a szájban. Másnap viszont nyúlik, rágós, de ezt mint erényt hangsúlyozom. A héj íze kesernyés, kávés.
  3. Bélzete szellős, 50%-a lyuk, remekmű. Ruganyos, hideg, fényes, illata savanykás, kovászos. Íze semleges, hiányolom az erőteljesebb búzaízt.

Bár ciabatta néven fut, én indítanám a hagyományos kovászos fehér kenyerek versenyén is 1960-ban. Akkor még volt mezőny. Ma nem lenne nagy kunszt győznie.

Zárszó

Nagyapám szavaival élve: nagyon fájin volt.


Várom a hozzászólásodat!

Az email-címed nem válik publikussá, és nem használjuk fel gonosz dolgokra.

*